2007. július 3., kedd

börtön

Különleges nap volt számomra a mai, ugyanis ma kezdhettünk egy új missziót, Marsovásárhelyen a börtönben Dóczi György és András Attila testvéreimmel (Kövendi Levente a kezdeteknél segit, ezért ma ő is jelen volt). Hát már érdekesen kezdődött ugyanis késve érkeztem meg a börtönhöz (merthát féluton vissza kellett fordulnom személyazonosságimért) ezért külön rendőri kíséretet kellett biztosítsanak csak számomra hogy végigkisérjenek a börtönön az összejöveteli helyünkig a könyvtárba. Ezen az első alkalmunkon 15 fogoly vett részt, akik nagyon jól viselkedtek csedben hallgatták azt amit mondunk, szerették ahogyan énekeltünk és illedelmesen válaszolgattak a kérdeseinkre. Érdekes volt még az is hogy összejövetelünkön egy muzulmán fogoly is részt vett, aki különös képpen nem ellenkezett velünk, de mikor Jézusról mint Megváltóról beszéltünk nyilvánitotta, hogy ezzel ő nem ért egyet. Ugy látom nagy lehetőség és nagy kihívás a börtönmisszió, köszönjük ha megemlékezik rólunk valaki imában...
A nap hátralevő részét Gernyeszegen töltöttem ahol imaházat építünk....

1 megjegyzés:

Sarika írta...

Szia te orokmozgo
igy latlak most, mindenben eros, aktiv es lelkes. Hala az Urnak erte. Vasarhelyen is mondtak, hogy imahazat epitettek Regenben, nagyon orultem neki, ehhez kivanok megtobb erot. Ez a borton misszio uj hir nekem es csodalom azokat akiik ilyet is mernek, Kivanom draga Ur Jezus adjon kitartast es latast ezen a teruleten is...
sarika