2007. július 9., hétfő

Egy különleges hét ez a hét. Gernyeszegre megérkeztek az amerikai testvérek, és teljes igyekezettel azon dolgozunk, hogy ezen a héten befejezzük a kápolna építését. A megnyitó péntek este 6 órától lesz. Nagy élmény velük együtt lenni és velük együtt dolgozni. Bátran mondhatom azt, hogy ezekből az emberekből sugárzik a szeretet. Minden reggel munka előtt a csoport ugynevezett imaséta szolgálatot végez a faluban. Ez abból áll hogy kettes-hármas csoportokban elindulnak végig a falun és imádkoznak a faluért séta közben valamint utcasarkokon megállva. Az imádkozás után kezdődik a munka ami rendkivüli módon meg van szervezve. A munkával párhuzamosan missziót is végzik, családlátogatás delelőtt, gyerekfoglalkozás délután 2 órától és 4 órától nőikör. Isten munkálkodik általuk. bárcsak egyre több ilyen hívő ember lenne, aki kész lenne áldozni, szolgálni és nagy dolgokra vállalkozni az Úrért.