2007. december 14., péntek

something beautifull

Eltelt egy hét és én sajnos nem tudtam irni az evangelélizációról, ugyanis az történt hogy a vasárnap esti záróalkalom után a váradiakkal indultam útnak, hogy egy néhány napot Debrecenben töltsek Jakab Péter barátomnál. Hétfő délutántól kedd délutánig voltam náluk, és nagyon szuper volt. Jó volt beszélgetni, megosztani dolgokat és jó volt látni ahogy feleségével Timeával szépen nevelik gyermekeiket. Örvendek, hogy ilyen jó barátom lehet...Isten áldja meg őket.

Debrecenből Sarmaság felé vettem az útamat, ahol a családommal és a gyülekezettel töltöttem egy napot, így a tegnap estére érkeztem haza.

Szóval az evangelizációról. Már péntek este nagyon jól indult az alkalom. Ekkor még eggyütt voltak gyermekek és felnőttek, de már előtte el volt döntve hogy szombaton két alkalmat fogunk tartani. Minden este örömmel a szívemben jöttem haza, mert éreztem, hogy Isten áldása volt rajtunk. Minden alkalommal telve volt a terem, és többen döntöttek Jézus mellett. Nagyon kell imádkozni értük, hogy maradjanak meg.


A gyerek alkalomra még egy mikulás is megjelent.


Itt csak a gyerekek vannak, szombat delután.....1oo apró meglepetést készítettünk, éshát még jó lett volna egy pár, szóval több mint 1oo gyerek volt....

.......A gyerkek nagy többsége örvendendett a Mikulás bácsinak de volt aki nem birta ki sirás nélkül :)


A felnőttek alkalmán is zsúfolásig megtelt a terem, nagyon érdekes volt, hogy a két órás istentisztelet után, miután a záró ének után azt mondtam, az maradjon vissza aki imádkozni szeretne, hát alig mozdultak meg egy páran...Legyen áldott az Úr neve ezekért az estékért, az új megtértekért és imádkozzunk tovább ezért a munkáért..........akkor befejezesul meg egy gyermek eneket ide :)