2007. szeptember 17., hétfő

Hétfő

Egy kicsit másképp terveztem a mai napomat, mint ahogy az sikerült, de nem bánom mert hiszem hogy Isten változtatta meg a terveimet. A delelőtti edzésem után kibicikliztem Abafájára, mert a tegnap megigértem az egyik ismerősömnek, hogy megnézem, hogy a számitógépjének miért nincs hangja. Hát a számitógép problémát még nem sikerült megoldanom, ezért még holnap is el kell menjek, de a délutánomat sikerült egészen az abafájiakkal töltenem, úgyhogy csak most verődtem haza. Egy néhány családot látogattam meg, majd a gyerekek közül egy néhánnyal besétáltunk egész hozzám aztán visszasétáltunk. Amikor ma másodjára is Abafáján találtam magam egy olyan ember hivott be a házába, akivel eddig nem igazán sikerült komolyan beszélgetnem. Megdöbbentő volt hallgatni, hogy hogyan gondolkodnak ezek az emberek a lopásról és különböző dolgokról. Ez a férfi például megvan győződve arról, hogy Isten nem tekinti bűnnek azt, ha ő szegény emberként lop. Sőt azt is elég erőssen próbálta nekem bizonygatni, hogy Isten segiti őt a lopásban. Még egy példát is mondott, hogy kb tíz évvel ezelőtt nagyon sok pénze volt. Ekkor valakit megvert és hogy az ne zárassa börtönbe 150 milliót kellett neki fizessen. Miután kifizette teljesen kenyér nélkül maradt a család. Egyik este nagyon szomorúan nézte a feleségét és a 4 hónapos kis gyermekét akiknek semmi ételük nem volt, és állitólag ekkor imádkozva ment a városba, hogy Isten segitsen, hogy "szerezzen" valamit. Hamar sikerült egy kocsit feltörjön és egy pénztácát elvenni a kocsiból amelyben elegendő pénzt talált.....Próbáltam megértettni vele, hogy Isten soha nem akarja, hogy az ember lopjon és soha nem segíti az embert abban, hogy bűnt kövessen el...mert a bűn az ördögtől van. Rettentő a szellemi sötétség amiben ezek az emberek élnek. Kialakitottak olyan elméleteket maguknak, amelyekkel nyugtatják magukat. Néha úgy tünik számomra, mintha ezeknek az embereknek a lelkiismeretük sem müködne rendesen. Szomorú, az hogy mivé válhat az ember Isten nélkül...
viszont hiszem, hogy Istenünk hatalmasabb mint a bűn ereje, és hiszem hogy ezekből az emberekből hivő embereket fog formálni....még nem sok minden látszik...de hiszek