2007. szeptember 18., kedd

kedd

Ma délelőtt Marosvásárhelyen voltam a börtönben, ahol Kövendi Levente testvéremmel szolgáltam. Hála az Úrnak van érdeklődés a rabokban. Egyre többen kérvényezik, hogy részt vegyenek az alkalmainkon ezért most már két csoporttal is foglalkozunk. Van egy kezdő és egy haladó csoportunk. Én románul még mindig gyengén beszélek ezért nagyrészt ma is "csak" a zenei szolgálat hárult rám. Érdekes jelenséggel találkoztam ma a börtönben. A mult alkalommal egy amerikai börtönben megtért halálraítéltnek a bizonyságtételét nézték meg, a haladó csoporttal. Ma szerettük volna tovább vetiteni ezt a filmet, ami alapján majd beszélgessünk, de mikor el akartuk indítani a filmet a rabok megszólaltak, hogy ők egyáltalán nem akarják látni a folytatást, sőt semmilyen filmet nem akarnak látni ami börtönnel, vagy rabokkal kapcsolatos. Azzal érveltek, hogy azért is jönnek az alkalmainkra, hogy felejtsék azt a helyet is ahol éppen vannak és nem szeretnék ha itt is a börtöni életről hallanának. Megértettük őket. Kérésükre inkább Jézus életéről szóló filmből vetittünk egy részletet ami alapján beszélgettünk egy keveset.
A délutánt ismét Abafáján töltöttem családlátogatással. Van egy ifjú házaspár akik rendszeresen járnak az alkalmainkra, de az egész rokonságuk az adventistákhoz tartoznak. Eldöntötték, hogy ők is ott fognak bemeritkezni és valószinű, hogy most szombaton be is meritik őket. Többször beszélgettem már velük. Látásom szerint még nem jutottak el a megtérésig, a férfi egy hete hagyta el a cigarettát, de eltőkélték magukat, hogy bemeritkeznek. Azt is elmondtam, nekik hogy mi nem meritenénk még be őket és hogy a megtérés feltétlenül meg kell előzze a bemeritkezést, úgyanis az ő gondokodásukban a megtérés egyenlő bemeritkezéssel. Engem is meghivtak a bemeritésükre... lehet el is megyek. Azt állitják, hogy bemeritkezésük után is rendszeresen fognak járni hozzánk, is aminek örültem, mert hátha legalább utólag meg fognak térni, hamár nem tudtam meggyőzni őket, hogy ne meritkezzenek még be... Az Úr adjon őszinte megtérést ezeknek az emberknek.