2007. október 30., kedd

vasárnap + hétfő

A vasárap délelőttre előírányzott ige nagyon aktuális volt az itteni helyzetre, ezért abból prédikáltam. A személyválogatás bűne. Az ige engem is megvizsgált és elhatároztam, hogy méginkább teljes igyekezetemmel azon, leszek hogy egyformán szeressek szegényt, gazdagok, fehéret, feketét vagyis mindenkit. Jó volt látni, hogy nemcsak én akarom ezt, hanem a régeni testvérek is ezért imádkoztak.
Vasárnap délben Kisfülpösön szolgáltam, ahol úrvacsorai közösségünk is volt.
Délután jó alkalmaink voltak úgy Régenben mint Abafáján mert meglátogattak minket Borzási István, Márta, Johanna és egy amerikai vendég testvér is. Főleg az abafáji gyerekek már rég várták, hogy újra lássák "Márta nénit" mivel eggyütt voltunk a nyáron táborozni... Annak is nagyon örvendtem, hogy a felhivásra többen válaszoltak, jelezve azt, hogy dönteni szeretnének Jézus mellett. Nem tudom, de szeretném hinni, hogy döntésüket komolyan gondolták, és nagyon imádkozom, hogy maradjanak meg Jézus mellett.
Hétfőn István testvéréket kisértem el Borszékre. Örvedtem, hogy velük mehettem, mert már hiányzott, hogy beszélgessek főleg Istvánnal. Megható volt számomra látni, hogy három testvérnő milyen áttéléssel imádkozik az ott élő emberek megtéréséért. Tudom, hogy Isten meghallgatja az imákat, ezért őket is próbáltam bátorítani, hogy bizzanak az Úrban...